Téma: Sport, egészséges életmót
Résztvevők száma: 24 fő (spanyol, lett, bolgár, magyar)
Célcsoport: 18-25 év
Program hossza: 8 nap
Magyar jelentkezők lehetséges száma: 6 fő
Csere időpontja: 2014. október 4-11.
Helyszín: Téglás

Egyesületünk szervezésében 2014. október 4. és 11. között négy ország 6-6 (magyar, spanyol, lett, bolgár) fiatalja képviselteti magát egy nemzetközi ifjúsági programon az Erasmus+ keretén belül, azért hogy megosszák egymással tapasztalataikat és felhívják kortársaik figyelmét arra, hogy az egészséges táplálkozás és rendszeres testmozgás miként járul hozzá egészségi állapotuk javításához.
Projektünk témáját jelen korunk ifjúságának sporthoz való viszonya szolgáltatja. Az Európai Unió egészséges életmódra vonatkozó iránymutatásai között az egészséges táplálkozás mellett kiemelt szerepet kap a testmozgás is. Éppen ezért határoztunk úgy, hogy a non-formális pedagógiából átemelt módszerek segítségével, a projektünkön résztvevő fiatalokkal közösen próbáljuk meg aktivitásra sarkallni az ifjúságot.

A programba tudatosan építettünk be jó néhány olyan blokkot, mely a kültéri sporttevékenységeket népszerűsíti. Mindemellett természetesen számos az egészséges és az egészségromboló életmóddal kapcsolatos témákat dolgozunk fel a résztvevőkkel, elmélyítve ezzel bennük a saját testük iránti felelősségtudatot.

A program végén a résztvevő nemzetek (spanyol. bolgár, lett, magyar) a hazájukban hagyományosnak számító sportokat felhasználva egy olimpiai kavalkádot szerveznek a téglási fiataloknak, ezzel kívánják felhívni figyelmüket a projektünk céljaira.

Korábban még sosem valósult meg hasonló program a településen, így a helyi fiatalok és a város számára is egy jó lehetőség ez, hogy megismerkedjenek egy ilyen pezsgő, interkulturális közeggel.

[an error occurred while processing the directive]